Lázár János budapesti sajtótájékoztatóján közölte, március 1-től új időszámítás veszi kezdetét a közösségi közlekedésben, ami négymillió ember életét teszi könnyebbé. Ehhez elmondása szerint szükség a MÁV-Volán csoport 56 ezer munkavállalójára, akik ebben az átalakításban a legfontosabb szerepet viszik. Hazánkban 4,5 millió ember ingázik naponta – tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy az új országos tarifarendszert a munkabérek rendezése előzte meg, egy három éves megállapodás keretében minimum 28,4 százalékkal emelkedik a cégcsoportban dolgozók fizetése. A Volánbusz 20,5 százalékot is elérheti az emelés, és Lázár János ígérete szerint 2025-ben, ’26-ban és utána is infláció feletti lesz az emelkedés mértéke.
Lázár János szerint három dolgot kell helyre tennie,
- az infrastruktúrát,
- a járművek vásárlását és
- a szolgáltatást.
Utóbbi kapcsán leszögezte, március 1-től az ország legnagyobb rezsicsökkentését vezetik be. Elmondta azt is, hogy voltak ellendrukkerek az ország- és vármegyebérletek kapcsán, amit öt évvel ezelőtt az ő kezdeményezésére fogadott el a kormányzat.
Sokkal olcsóbban lehet utazni ezzel a bérlettel márciustól
Március elsejétől teljesen új bérletrendszert vezet be a MÁV. Itt vannak a részletek, KATTINTSON!Voltak ellendrukkerek, pesszimisták, akik szerint fog ezzel növekedni a bevétel, de az eddig eladott 6 millió bérletből minden kilencedik, 5,25 millió bérlet ebbe a körbe tartozott. Közölte azt is, hogy a tavalyi év rekord volt, 180 millió utazás történt a MÁV-on, és 570 millió a Volán járatain. A 2022-es 122 milliárdos bevételből 2023-ban 128 milliárdos lett, ez a megfogalmazása szerint azt jelenti, hogy az olcsóbb jegyből többet adtak el.
Begyűjtjük az utasoktól az aprópénzt, én így dolgozom
– magyarázta Lázár János.
Így változnak a kedvezmények a MÁV-Volán járatokon:
- 700 ezer 6 és 14 év közötti gyermeknek lesz díjmentes az utazás;
- 1 millió fiatal felnőtt (14-25 év között) utazhat féláron – eddig csak diákigazolvánnyal tehették azt meg, de most már a „fiatal melósok” így utazhatnak;
- 300 ezer 65 év alatti nyugdíjszerű ellátásban részesülő állampolgárnak lesz ingyenes az utazás,
- 1 millió közalkalmazott számára lesz 50 százalékos a kedvezmény, ebbe beletartoznak az állami szektorban dolgozók is, ehhez regisztrációra lesz szükség;
- 200 ezer nagycsalád számára teszik ingyenessé a helyközi utazást (ez szintén egymillió ember);
- 900 ezer magyar igazolvánnyal rendelkező honfitársunknak lesz ingyenes az utazás évi 12 alkalommal,
- 280 ezer fogyatékos honfitársunk számára a korábbi 90 százalékos díjtámogatás helyett százszázalékos lesz a támogatás mértéke.
Lázár János Budapesttel kapcsolatban elmondta azt is, hogy a minisztérium és a főváros közti megállapodást előző nap egyhangú szavazással fogadta el a Közgyűlés. Ennek értelmében az ország- és vármegye bérleteket minden fővárosi járaton elfogadják, míg a BKK-bérleteket pedig Pest vármegyén belül használhatják a közlekedők a MÁV-Volán járatokon.
A miniszteri felsorolásából többek között az derült ki, hogy 200 ezer olyan ingázó diák van, aki az eddigi 3 450 forint helyett március 1-től 945 forintot fog fizetni, illetve 75 ezer ingázó munkavállaó, aki havonta 10 ezer forintot spórol azzal, hogy csak az egyik bérletfajtát kell megváltania, amit aztán a munkáltatók is támogatni fognak.
Közölte azt is Lázár János, hogy rendezték a pénzügyi vitákat is Budapesttel, rendezték a korábbi tartozásokat is. A teljesen új tarifarendszerrel megosztják a bevételeket is, annak függvényében, hogy melyik vállalat mennyi szolgáltatást rendel.
A Budapest-bérletek esetében 28-72 százalék, míg a Pest vármegyebérletek esetében 46-54 százalék arányban osztozik a Kormány és a Fővárosi önkormányzat. A 12 milliárdos támogatáson viszont megosztoznak 6-6 milliárd forint értékben.
A járműpark és az infrastruktúra javítása kapcsán Lázár János közölte, 3 330 MÁV-jármű, amiből 738 mozdony, amelyek több mint negyven évesek, és amelyeket le kell cserélni. De ez komoly gazdasági kérdés az elmondása szerint, amihez egy tízéves járműbeszerzési- lízingprogramot tenne le Lázár János a kormányzat asztalára. A közlekedési miniszter egy 10 milliárd eurós program körvonalairól beszélt, amivel kapcsolatban elmondta, ha le tudja tenni az asztalra annak a garanciáját, hogy a haszon Magyarországon marad, akkor megszerezheti a gazdasági kormányzás támogatását. A vasúti kötött pályákat pedig évi százmilliárd forintból kell fejleszteni, amely folyamatot felgyorsítaná az EU-ból érkező források.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy száz darab HÉV-járművet kell lecserélni, amire szintén megvan a magyar gyártási kapacitás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!