Március 1-től teljesen új bérletrendszert vezet be a MÁV, a korábban létező sokféle bérlettípusból csak kettő marad meg: a vármegye- és az országbérlet.
Az új bérletrendszerben csak kétféle tarifa van: a teljesárú és a 90 százalékos kedvezményt adó. Ez utóbbit a kedvezményre jogosultak, például azok a diákok vehetik igénybe, akik érvényes magyar nappali vagy esti diákigazolvánnyal rendelkeznek.
Az új rendszernek része a kerékpáros országbérlet is, amelyet az eredeti tervek szerint 9450 forintért lehetett volna megvásárolni, a Magyar Kerékpárosklub hivatalos levelének és a vasúttársasággal történő egyeztetésének köszönhetően végül jóval kedvezőbb áron lehet majd hozzájutni.
Az új bérlet ára 4950 forint lesz március elsejétől.
Kerékpáros vármegyebérlet, illetve 500 forint helyett 400 forintos kerékpárjegy azonban nem lesz a kerékpáros szervezet kérése ellenére az ügyben közzétett Facebook-posztjuk szerint.
Új weboldalt indított a MÁV-VOLÁN
Ugyan március 1-jén indul a magyar helyközi közlekedés új tarifarendszere, de már mától elérhető a MÁV-VOLÁN csoport tájékoztató weboldala a legfontosabb tudnivalókról.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Befellegzett Oroszországnak, az eddigi legszigorúbb szankciók jönnek

Trump fegyvereket küld Ukrajnának, és úgy beszél Putyinról, mint egy óvodásról
Szörnyű tragédia történt a reptéren, még a forgalom is leállt

Magyar Péter azt állítja, kiszivárogtatta Rogán Antal bizalmas jegyzőkönyvét

Ennyi pénzt kapnak a kormánytól azok az iskolás lányok, akik gyermeket vállalnak

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

Hatalmas pofon Ukrajnának: kiszáll a BlackRock az üzletből
