Ma jobbára zárt, összefüggő felhőtakaró terjeszkedik lassanként északnyugat, észak felé, helyenként kisebb csapadékot is okozhat. Azonban az ország megközelítőleg északnyugati, északi harmadán késő délutánig még nagyrészt kevés felhőre, száraz időre lehet számítani. Az északi szél a Tiszántúlon is fokozatosan mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között várható. Késő estére többnyire -2 és +4 fok közé hűl le a levegő - közölte a HungaroMet.
A felhős, borongós tájakon élők lehangoltak, kedvtelenek lehetnek, illetve alacsony lesz a hő- és komfortérzetük, viszont a naposabb tájakon élők hangulata, közérzete javulhat.
Szombaton az ország nagyobb részén erősen felhős, borult időre van kilátás, de lesznek naposabb tájaink is. Esőre elsősorban az Alföldön, valamint helyenként az Északi-középhegységben, illetve a Dunántúl délkeleti részén számíthatunk. Gyenge, mérsékelt marad az északnyugati, nyugati szél. Hajnalban, reggel párás, ködös országrészekkel is találkozhatunk. A legalacsonyabb hőmérséklet -6 és +3 fok között alakul, majd napközben 3-8 fokot mérhetünk.
Vasárnap többfelé lesz párás, ködös a reggel, és keleten, északkeleten napközben is borongós, párás, szürke maradhat az idő, valamint ezeken a tájakon helyenként szitálás, kisebb eső is kialakulhat. Máshol viszont több órára kisüthet a nap. Nem lesz jelentős a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul, a tartósan párás, borongós helyeken marad hidegebb az idő.
Hétfőn és kedden sokfelé lesz párás, ködös a reggel, és egyre többfelé napközben is párás, nyirkos, szürke maradhat az idő. Viszont lesznek olyan tájaink is, ahol több órára kisüt a nap. Jelentős csapadék nem várható, de elszórtan szitálás, illetve gyenge eső kialakulhat. Hétfőn a legtöbb helyen gyenge, mérsékelt marad a légmozgás, de kedden nyugaton és északnyugaton megélénkülhet a déli, délkeleti szél. A naposabb tájakon 8-10 fok körüli értékeket is mutathatnak kora délután a hőmérők, a tartósan nyirkos, szürke országrészekben viszont 5 fok alatt maradhatnak a maximumok - olvasható az Időkép oldalán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram