Átlagosan 20 százalékos alapbéremeléssel folytatódik március 1-jétől az egészségügyi szakdolgozók béremelése a tavaly júliusi egységes 18 százalékos béremelést követően.
A teljes munkaidőben foglalkoztatott egészségügyi szakdolgozók átlagos havi keresete 2010-ben 170 900 forint volt, az idei március 1-jei béremelést követően havi keresetük meghaladhatja a 800 ezer forintot.
A Belügyminisztérium közleménye szerint az egészségügyi szakdolgozók keresete 2010 óta mintegy négyszeresére emelkedik, átlag alapbérük eléri az orvosi átlag alapbér 37 százalékát.
A béremelés, amely megközelítően 84 ezer munkavállalót érint, valamennyi, az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozóra és egészségügyben dolgozóra vonatkozik.
Az ápolók béremelésére 200 milliárd forintot fordít a kormány.
A korábbi pótlékok többsége, például
- a szakterületi pótlék,
- a vezetői pótlék,
- a címpótlék,
- az idegennyelv-tudási
- és a képesítési pótlék
beépül az alapbérbe, ezzel már beleszámítanak a nyugdíjba.
Mivel a szakdolgozók alapbéren felüli mozgóbérének számítási alapja az alapbér, így az alapbér emelkedésével a mozgóbér összege is nő - húzta alá a tárca.
Fontos változás egy új, öt fizetési osztályt tartalmazó sávos bértábla bevezetése.
Az öt fizetési kategórián belül a dolgozót - az ellátott szakterületnek, valamint munkakörnek megfelelően - alap vagy kiemelt kategóriába kell besorolni.
A kiemelt szakterületek és a munkakörök listáját kormányrendelet tartalmazza.
Az új bértábla minimum és maximum összegei között a munkáltató állapítja meg a béremelés mértékét, a munkavállalóknak április elején utalják az első emelt bért.
A tárca a közleményében kitért arra, hogy a béremelés végrehajtásáról az egészségügyi intézmények módszertani tájékoztatót kaptak a Belügyminisztériumtól.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem