Lengyelország előkészíti az aknák telepítését keleti határán, a robbanószerek azonban csak valódi háborús veszély esetén kerülnek helyükre – jelentette be Cezary Tomczyk lengyel nemzetvédelmi miniszterhelyettes pénteken a Radio Zet kereskedelmi csatornán.
A politikus megerősítette: az előkészületekre a Keleti Pajzs nevű, Lengyelország keleti határának védelmét célzó projekt keretében kerül sor. A terv terepakadályok létesítését, valamint az aknagyártást is magában foglalja.
Tomczyk nem részletezte, taposóaknákról vagy a jelenleg is törvényesen hadrendben lévő harckocsi-elhárító aknákról van-e szó. Elmondta viszont: a nyugat-lengyelországi Bydgoszcz városában működő BELMA fegyvergyár 25-szörösére növeli a páncélosok elleni aknák előállítását, és a hadsereg 48 órán belül képes azok elhelyezésére. A miniszterhelyettes megerősítette: Lengyelország február 20-én kilép a gyalogsági aknák (taposóaknák) használatát tiltó Ottawai Egyezményből. A lengyel parlament nyáron döntött erről, a jogszabályt Andrzej Duda elnök írta alá.
Tomczyk azt is bejelentette, hogy
néhány héten belül elindítják a lengyel drónvédelmi pajzs létesítését a San nevű projekt keretében.
A San a légvédelem erősítését célozza Lengyelország keleti és északi határán, és nagyrészt a lengyel fegyvergyártó cégekre épít. A rendszer az év közepén éri el az első készültségi fokot, és 24 hónapon belül valósul meg teljes egészében – mondta a miniszterhelyettes.
Tomczyk azt a korábbi bejelentést is kommentálta, miszerint Lengyelország további kilenc MiG-29-es vadászgépet ad át Ukrajnának. Közölte: a szállításra idén kerülhet sor, miután azt a kormány jóváhagyja. A döntés azzal is összefügg, hogy cserébe Lengyelország ukrán dróntechnológiák beszerzéséről tárgyal Kijevvel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az iskolák nem hallgatnak tovább, minden negyedik tini érintett
Végre kiderült, mikor jön a márciusi nyugdíj
Fűben-fában orvosság, mindent lesöpörnek az asztalról a szegedi kutatók
Az egész világot leuralta Orbán Viktor, pedig fontos hírt közölt a bukásáról
Újabb helyszínt cincálnak szét az Epstein-ügyben
Szennyvízáradat a fővárosnál, az ivóvíz is veszélybe kerülhet
Újabb lakópark épül Budapesten, megújul egy elhanyagolt városrész
Sokan visszakérnék a korkedvezményes nyugdíjat
Megint mértek – és nem örülhet a Fidesz