Idén nem érkezett marhahús Magyarországra az Egyesült Államokból – mondta lapunknak Bea József, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrzési főosztályának vezető főtanácsosa. Hozzátette, hogy a magyar állat-egészségügyi hatóság egyelőre nem is kíván intézkedéseket tenni az amerikai behozatal esetleges tiltása érdekében, Magyarország – az importstopot bevezetett Bulgáriával ellentétben – megvárja, hogy az Európai Unió milyen lépéseket tesz az ügyben, s ahhoz csatlakozik. A szakember emlékeztetett arra, hogy Magyarországon az uniós országokhoz hasonlóan végeznek BSE-tesztet, ami garantálja, hogy beteg állat húsa nem kerül a piacra, jóllehet Magyarország jelenleg is importál marhahúst BSE-fertőzött országból, például Németországból, ahol éppen a napokban jelentettek be tíz esetet. Érkezik még marhahús Hollandiából, Belgiumból, Dániából és Ausztriából, pontosabban ezekre az országokra vonatkozóan adják ki a behozatali engedélyt. A magyar állat-egészségügyi hatóság egyelőre csak a sajtóból tud az amerikai BSE-esetről, ám a hivatalos értesítés már úton lehet a párizsi Nemzetközi Állat-egészségügyi Hivataltól. Az Egyesült Államokban – történetében először – idén decemberben regisztráltak kergemarhakóros állatot, s a hírre több jelentős külföldi vásárló máris a szállítások leállításával reagált. Miközben tehát a gazdasági következmények igen komolyak lehetnek – az Egyesült Államok évi 175 milliárd dollár forgalmú húsiparának kára a szállítások kiesése következtében a 6 milliárd dollárt is elérheti (NAPI Gazdaság, 2003. december 29., 2. oldal) –, a washingtoni hivatalos források arról igyekeznek meggyőzni a közvéleményt, hogy a helyzet: ,,sok hűhó semmiért". A szivacsos agyvelősorvadásban szenvedett amerikai marha húsa mindenesetre az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) adatai alapján Kalifornián, Nevadán, Oregonon és Washingtonon kívül Alaszkába, Montanába, Idahóba, Hawaiira és Guamra juthatott el. Az USDA a Bloomberg jelentése szerint a beteg marha húsából 10,41 fontnyit (1 font = 453,6 gramm) visszarendelt – igyekeznek nyomára bukkanni a többinek is –, továbbá megtiltotta az ugyanazon a vágóhídon december 9-én leölt 19 állat húsának forgalmazását is. Már eddig is mintegy három tucat ország tiltotta meg az amerikai marhahús bevitelét, beleértve a három fő vásárlót, Japánt, Dél-Koreát és Mexikót. Japán mintegy harmadában részesedik az Egyesült Államok marhahúskiviteléből, amely idén a tavalyi 3,2 milliárd dollárról 3,6 milliárd dollárra emelkedett az ágazati szövetség (NCBA) adatai alapján. Az USDA vezető állatorvosa ugyanakkor közölte, hogy bár néhányan talán ettek a fertőzött húsból, gyakorlatilag nulla az esélye a megbetegedésnek, s az import felfüggesztését túlzásnak minősítette. Arra hivatkozott, hogy az agyvelő rostjainak fogyasztása jelent veszélyt, az Egyesült Államokban pedig tilos ezen alapanyag földolgozása.