A szervezet a vidékfejlesztési tárcához küldött - az MTI-hez hétfőn eljuttatott - levelében úgy fogalmaz: a gabonakereskedelemben alkalmazott gyakorlat átültetése a sertéságazatba az utolsó tőrdöfést jelentené az ágazat szereplői számára.
A szövetség szerint azoknak a sertéstartóknak, akik keverék takarmányt vásárolnak, a számlák után keletkező 27 százalékos forgalmi adót meg kell fizetniük az eladónak, ahogy a gyógyszer, az áram és egyéb számlák után. Ugyanakkor nettó áron kellene értékesíteni a sertéseket, ezért forráshiányosakká és állandó áfa-visszaigénylőkké válnának.
A sertéstartók szövetsége szerint, ha ezt a megoldást erőlteti a kormány, akkor azzal kell számolni, hogy a magyar sertésállomány drasztikusan csökkenni fog.
A szervezet azt javasolja: a tárca vidékfejlesztési államtitkársága a kormányelőterjesztés tervezetéről gyakorló, a termelésben részt vevő gazdasági szereplőkkel egyeztessen, akik reálisan meg tudják ítélni az intézkedés hatását.
Felhívják a figyelmet arra is: ha az élő állatokat nettó áron kell számlázni a húsiparnak, az felerősítené a számla nélküli sertéseladási szándékot, amely együtt járna a termeléshez vásárlandó alapanyagok feketekereskedelmével is.
A Magyar Hírlap pénteki számában közölte V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár nyilatkozatát, aki a lapnak arról számolt be: a tárca az élő sertésre és a sertéshúsra is kiterjesztené a fordított áfafizetés lehetőségét, amely komoly segítséget jelentene a nehéz helyzetben lévő ágazatnak. Az államtitkár ismertette: a következő kormányülésen is napirendre kerül a magyar sertéságazat fejlesztési stratégiája, miután a tárca újabb javaslatokkal egészíti ki a tervezetet.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Saját aranyukra fáj a németek foga