A lap számításai szerint Simicska Lajos médiabirodalmának az új felállásban a mostaninál ötször többet kellene fizetnie. A Népszava szerint Simicska úgy nyilatkozott, hogy az 5 százalékos reklámadó kormányzati terve "újabb támadás a demokrácia ellen" - írja az Index.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a mezőkövesdi, kihelyezett Fidesz-KDNP ülés közben nyilatkozta csütörtök este, hogy Lázár János arról tájékoztatta a frakciót, hogy "az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kíván indítani a magyar kormány ellen, amennyiben a reklámadóval kapcsolatban nem változtat". A frakció megadta a Lázár által kért felhatalmazást arra, hogy tárgyaljon ezzel kapcsolatban, és dolgozzon ki megoldási javaslatot.
A reklámadó csökkentését és a mostani sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetését javasolta kedd este Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az egykulcsos adó mértékéről nem beszélt, de arra hivatkozott, hogy az osztrák ötszázalékos reklámadó a legmagasabb az Európai Unióban.
A hvg.hu szerint az Európai Bizottság piacszabályozási elvek megsértése miatt sürgetett kötelezettségszegési eljárást a magyar kormány ellen, de Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök és a német kancellária kérése is kellett, hogy a Fidesz visszakozzon. Orbán ezért is jelezhette Lázárnak, hogy kezdjen tárgyalásokat az RTL-lel.
A teljes reklémbevételre kivetett 40, majd 50 százalékra emelt reklámadó csak az RTL Klub tulajdonosát sújtotta.
Sok cég fizethet
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy a 0 százalékos adózói körbe eső cégek bevonása a reklámadó hatálya alá, a kis árbevételű hazai médiavállalkozásokat (például lapkiadókat) egyértelműen ellehetetleníti, továbbá a saját reklám megadóztatása miatt kiterjeszti az adóalanyi kört minden Magyarországon tevékenykedő vállalkozásra. Ezen adónem már nem csak a médiavállalkozásokat sújtjaná - hanem a kereskedelmi és szolgáltató vállalatokat, a hazai termelőket és a kereskedelmi láncokat is -, az MRSZ szerint ez rövidtávon azonnali fogyasztói áremelkedést vonna maga után, amely növeli az inflációt, csökkenti a keresletet és súlyos negatív hatással bír a GDP-re. Az MRSZ a reklámadót érintő változások miatt egyeztetést sürgetett.Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Saját aranyukra fáj a németek foga