Romantikus átverés áldozata lett egy idős balatonfüredi hölgy: a gyanú szerint magát egy Szíriában szolgáló katonának kiadó férfi mintegy 2,5 millió forintot csalt ki tőle. A nő a közösségi médiában ismerkedett meg az elkövetővel, aki
azzal az indokkal kért tőle pénzt, hogy szüksége van rá személyes csomagjai hazaszállításához.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében arra figyelmeztetett, hogy senki ne higgyen vakon az interneten ismeretlenül szerelmet valló embereknek, mert könnyen csalás áldozatává válhatnak.
Nem ez az első hasonló eset a térségben, hiszen augusztus végén egy veszprémi nő is online csalás áldozata lett. Őt egy férfi tévesztette meg, aki két éven át titkos ügynöknek és bagdadi katonai szervezet tagjának adta ki magát. A csaló a bizalom elnyerése után magas összegű, vámkezelésre és jutalékra hivatkozó pénzátutalásokat csalt ki a nőtől, összesen 48 millió forint értékben. A pénz visszafizetésére természetesen soha nem került sor.
A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet: ha valaki az interneten ismerkedik, különösen óvatosnak kell lennie, és gyanakvással kell kezelnie minden olyan kapcsolatot, ahol pénzkérésre kerül sor – írja a Veol.hu.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok