A Deutsche Banknak most már a New York-i Pénzügyi Szolgáltatások Minisztériumával (DFS) is szembe kell néznie a devizapiaci manipuláció ügyében. Az ügy már csak azért is érdekes, mivel korábban a DFS még egyik bankkal szemben sem vett részt hasonló vizsgálatokban - írta a Financial Times.

A Deutsche Bank ügye az első Libor-botránnyal kapcsolatos vizsgálat, amit lefolytat a DFS. A német nagybank ellen külön vizsgálat folyik az amerikai Igazságügyi Minisztériumnál is a Libor-manipuláció kapcsán, de azt egyelőre nem tudni, hogy egyszerre le tudja-e zárni a bank a két vizsgálatot.

A DFS két másik eljárást is indított a Deutsche Bankkal szemben a devizapiaci kamatlábak lehetséges manipulációja, valamint az Iránnal szembeni szankciók megsértése miatt. A Deutsche ügyéig a DFS kimaradt a Libor-botránnyal kapcsolatos vizsgálatokból, amivel kapcsolatban eddig több mint 2 milliárd dolláros bírságot szabtak ki többek között olyan bankokra, mint a Barclays, a UBS és az RBS.

Egyes források szerint a bankok többsége azért úszta meg a DFS eljárásait, mivel akkoriban a minisztérium energiáit a szankciók megszegése és a pénzmosási ügyek miatt indított vizsgálatok kötötték le. Egyesek szerint a DFS Libor-botrányba való bekapcsolódása egyben komolyabb büntetést is vonhat maga után.

A Deutsche Banknak van a legnagyobb operációja az USA-ban a külföldi bankok közül, a válság óta mát több üzletágával szemben is indítottak eljárást az amerikai hatóságok. Múlt hónapban a Deutsche leánycége elbukott a Fed stressz tesztjén, ráadásul korábban a Fed többször is támadta a bankot az amerikai leánybank nem megfelelő kockázati -és tőkemenedzsmentje miatt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!