A keddi magyar kamatvágás inkább forint erősödést hozott, miután sokan már 50 bázispontos csökkentést vártak, így a 25 bázispontot mérsékeltnek ítélte a piac. Ez okozta, hogy a forint stabilan 300 alatt maradt, és csak a téves kamatvágás mértékét közlő hírre tépték ki 303 forintig az eurót.
A nyugalom azonban csak szerda délutánig tartott, ekkor ugyanis az amerikai tőzsdék nyitásával párhuzamosan romlott a hangulat, és a dollár egy kicsit erőre kapott. Ez okozta, hogy az euróval szemben 301-ig is elment a forint árfolyama délutánra. A piacokon egyébként sem ritka, hogy az ilyen váratlan kilengések okozta árfolyamot újra eléri a piac, így elképzelhető, hogy keddi keményebb ellenállásnak bizonyuló 303 közeli szint állítja meg újra a forint esését.
Az euró esetében délutánra a romló hangulatban ismét 1,30 alá csúszott be az árfolyam. Ez azonban még inkább csak sávozást jelent a devizapár esetében, amelynél döntő lehet, hogy a csütörtöki ülésén kamatot vág e az Európai Központi Bank. Jelentősen 1,23 fölé gyengült viszont az euróval szemben a frank, miután újra szárnyra kaptak a sáv feltolásáról szóló pletykák. Így este egy frankért 244 forintot, míg egy dollárért 231,6 forintot kellett fizetni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak