Úgy tűnik, új, hatásos fegyvert találtak a Redditen gyülekező kisbefektetők az egekig hajtott részvények árfolyamesésére játszó hedge-fundok és más profi intézményi befektetők ellen. Egyszerűen kiszívják az eladható részvényeket a piacról.
Emlékezetes, hogy az év elején az amerikai kisbefektetők egy csomó "mém" részvény árfolyamát az egekbe hajtották online kereskedési rendszereket használva. Ezzel hatalmas veszteségeket okoztak számos hedge-fundnak, akik a túlárazott részvények árfolyamesésére spekulálva short pozíciókat nyitottak, azonban az elszálló árral keletkező veszteségeiket már nem tudták vagy akarták finanszírozni, s ezért a pozíciók kényszerűen zárták. A játéknak egy idő után azonban vége szakadt, több felfelé ívelő részvényt vásárló kisbefektető is azzal szembesült, hogy az online kereskedési rendszerüket üzemeltető brókercég - a Robinhood - fedezeti okokra hivatkozva egy idő után már nem engedte az újabb vásárlásokat a leginkább keresett mémrészvényekben.
Újból nekifutnak
Az elmúlt napokban azonban ismét megmozdult valami, egy csomó mémrészvény árfolyama felfelé indult el, s eközben a részvénytulajdonok közvetlen regisztrációjára szolgáló platformokon jelentősen megugrott a számlanyitások száma. Az AMC Entertainment részvények árfolyama csütörtökön már 8 százalékkal emelkedett, a korábbi mémrészvények közül több is felfelé mozdult el, igaz, nem mindegyik.
Eközben a reddites fórumokon tömegével kezdtek el feltűnni az olyan bejegyzések, amelyekben a kisbefektetők közvetlen részvényvásárlásra buzdítják a többieket és képernyőképeket csatolnak, amellyel igazolják, hogy ők már megtették ezt. Az egész folyamat lényege, hogy a januári események után sok kisbefektető realizálta, attól hogy egy online brókercégen keresztül részvényt vesznek, még nem biztos, hogy azok tényleges tulajdonosaivá is válnak. A brókercég ugyan a számlán jóváírja a részvényeket, de azokat a cég részvénykönyvében nem szerepelteti, azok jó esetben a brókercég nevén szerepelnek, vagy más gyűjtőszámlán, ezt nevezik indirekt birtoklásnak. Ezeket a részvényeket aztán annak ellenére, hogy elvileg már megvette egy kisbefektető, nyugodtan kölcsön lehet adni intézményi befektetőknek, hogy azokat shortolják.
Kihagyni a közvetítőt
Azonban ha egy ilyen direkt regisztrációs oldalon valaki a nevére íratja az Egyesült Államokban az adott részvényt, azt elvileg zárolják a részvényes részére és nem lehet már a továbbiakban shortolni. A közvetlen részvénykönyvi bejegyzésekkel foglalkozó Computershare igazgatója az ügyről beszámoló Marketwatchnak elmondta, az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a mémrészvényekben a közvetlen regisztrációs igénylések száma és volumene. Egyre több kisbefektető kéri meg brókercégét és bankját, hogy részvényeit vonja ki a gyűjtőelvű tárolásból és írassa a nevére közvetlenül az adott cég részvénykönyvében.
A részvénykönyvi bejegyzésnek vannak más előnyei is persze, a részvényes közvetlenül a cégtől kapja az osztalékot és cég bejelentéseiről is első kézből értesül, szavazhat a közgyűlésen, kérdéseket tehet fel és így tovább.
Azonban jelen esetben a kisbefektetők célja egyértelmű, minél kevesebb részvényt otthagyni a papírokat shortoló intézmények számára. Ha ugyanis megindul felfelé az adott részvény árfolyama, akkor egy idő után már nem lesz elég kikölcsönözhető részvény az adott intézmények számára arra, hogy tovább shortolják a papírt, hacsak nem akarnak fedezetlenül shortolni. Ez utóbbi azonban illegális. Persze ahhoz, hogy a részvény árfolyama ne essen le, ahhoz az kellene, hogy ne akarja azokat senki sem eladni és mindig fennmaradjon a vételi érdeklődés. Ezt pedig a részvények bejegyzésével sem lehet garantálni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt
