A részvénypiac heti forgalma 48,78 milliárd forintot volt az előző heti 55,41 milliárd forint után, a vezető részvények emelkedtek, a legnagyobb mértékben 4,26 százalékkal a Mol erősödött.
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött heti elemzésében kiemelte, hogy jó formában volt a budapesti tőzsde a hét folyamán, a csütörtöki kereskedés során sikerült a BUX-nak áttörnie a 41 ezer pontos ellenállási szintet, 41 700 és 42 ezer pontnál található két további fontos ellenállás állhatja útját a további növekedésnek.
Kapcsolódó
Kedden újabb tendert nyert el a 4iG, közel 1,9 milliárd forint értékben. A szerződés értelmében a cég távoktatásban használt tananyagszerkesztő rendszer fejlesztését végzi állami megrendelőknek. Ezzel együtt a 4iG idén összesen 19,5 milliárd forint értékű állami megrendeléshez jutott - olvasható az elemzésben.
A heti összefoglalóban az Equilor rámutat arra, hogy jelentős részesedést szerzett szerdán az Opus a Tigázban. Az Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt. kezelésébe tartozó Status Energy Magántőkealap 49,57 százalékos közvetett tulajdont szerzett a Tigáz Zrt.-ben. A Tigáz Zrt. működtetéséért továbbra is a korábbi vezérigazgató felel.
A Goldman Sachs 3800 forintról 3700 forintra vágta vissza a Molra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, továbbra is vételre ajánlja. Ugyanakkor javult az OTP hitelbesorolása, a Moody's Investors Service egy fokozattal, Baa2-ről Baa1-re módosította az OTP Bank besorolását, az OTP Jelzálogbank pedig a Baa3-as kategóriából a Baa2-es szintre került.
Az EBRD 60 millió euróért vásárolt az OTP nemrég kibocsátott alárendelt kötvényeiből, miután a vezető magyar bank visszatért a nemzetközi kötvénypiacokra. A befektetéssel az EBRD energiahatékonysági, illetve megújuló energiás zöld projektek megvalósulását támogatja - írja elemzésében az Equilor.
A héten az OTP részvények árfolyama 3,47 százalékkal emelkedett, pénteken 12 830 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 26,94 milliárd forintot.
A Magyar Telekom árfolyama a héten 0,81 százalékkal nőtt, a pénteki kereskedést 437,5 forinton zárta, heti forgalma 749 millió forintot tett ki.
A Mol árfolyama a héten 4,26 százalékkal emelkedett, a pénteki záró ára 3086 forint volt, heti forgalma pedig meghaladta a 7,4 milliárd forintot.
A Richter árfolyama 0,20 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 5075 forinton zárta a kereskedést, heti forgalma több mint 4,9 milliárd forintot tett ki.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4374,75 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 57,85 ponttal, 1,31 százalékkal alacsonyabban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre