A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,39 és 0,38 százalék veszteséget mutattak a hétfői kereskedési idő végén, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,55 százalékkal gyengült.
Londonban a még nem hivatalos záróadatok alapján 0,62 százalékkal gyengült az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 0,68 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,51 százalékkal csökkent. Madridban 0,47 százalék, Milánóban pedig 0,51 százalék indexcsökkenéssel zárult a hétfői tőzsdenap.
A geopolitikai feszültség fokozódása megnövelte ugyanakkor a fix hozamú és az értékőrző befektetési eszközök iránti keresletet, ami az arany árának a növekedéséhez is vezetett. Az arany ára 2013 óta a legmagasabb szintet érte el hétfőn, spot ára az európai kereskedési idő végén 0,70 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben, unciánként 1562,27 dolláron.
Az olaj ára az ellátási biztonságot fenyegető kockázatok miatt emelkedett. A WTI nyersolaj ára 0,27 százalékkal hordónként 63,22 dollárra, a Brent nyersolajé 0,61 százalékkal 69,02 dollárra nőtt. A Brent ára hétfőn 70 dollár felett is járt, három és fél havi csúcson. A világpiaci olajár pénteken már három százalékkal emelkedett.
Az eurót 0,26 százalékkal jegyzik erősebben, 1,1187 dolláron. Az árfolyam napközben 1,2000 dollár felett is járt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban