A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,10 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,14 százalékkal csökkent a keddi zárásra, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,21 százalékkal zárt alacsonyabban.
Londonban 0,11 százalékkal gyengült az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,24 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,33 százalékkal alacsonyabban fejezte be a keddi kereskedést. Milánóban 0,25 százalékkal, Madridban 0,67 százalékkal zárt alacsonyabban a tőzsdeindex.
Az olajár a kereslet növekedése reményében emelkedett kedden. Az európai piaci záráskor a Brent nyersolaj ára 2,30 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 56,01 dolláron, a WTI ára pedig 1,28 százalékkal ment fel 53,09 dollárra.
Kínában, a világ legnagyobb olajpiacán várakozáson felüli makrogazdasági adatok jelentek meg a hét elején. A kínai ipari termelés decemberben március óta a legnagyobb mértékben, 7,3 százalékkal nőtt éves bázison. Az ország bruttó hazai terméke pedig 2,3 százalékkal nőtt tavaly, miközben a Világbank 2 százalékra, az IMF pedig 1,9 százalékra számított. A kedden publikált adatok alapján a kínai olajfinomítók termelése 3 százalékkal új rekordra emelkedett 2020-ban.
Az eurót 0,37 százalékkal jegyzik magasabban 1,2121 dolláron, az arany spot ára 0,25 százalékkal emelkedett 1841,68 dollárra unciánként.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban