A Mol 38 forinttal, 1,46 százalékkal 2640 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára nem változott, 15 250 forintot ért, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,55 százalékkal 446 forintra csökkent, forgalma 1,1 milliárd forint volt.
A Richter-papírok ára 70 forinttal, 1 százalékkal 7060 forintra nőtt, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3702,43 ponton zárt kedden, ez 8,26 pontos, 0,22 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A nemzetközi befektetői hangulat inkább negatív volt, miután az Apple hétfőn árbevétel-figyelmeztetést adott ki. A vállalat arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínai koronavírus-járvány miatt problémák vannak a beszállítói láncokban, valószínűleg nem tudják legyártani a kellő mennyiségű terméket, emiatt az árbevételük alacsonyabb lehet. Ez alapvetően meghatározta az egész napos kereskedést az európai és az amerikai részvénypiacokon is - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
Itthon ugyanakkor a BUX emelkedni tudott. A blue chipek közül kiemelte a Mol közel 1,5 százalékos emelkedését, hozzátéve, hogy a Richter is erősödni tudott, míg az OTP stagnált, a Magyar Telekom pedig mínuszban zárt.
A távközlési papír esését Varga Zoltán azzal magyarázta, hogy délután 4 órakor - kissé rendhagyó módon, kereskedési időben - kijött a távközlési cég negyedik negyedéves gyorsjelentése, ami csalódást okozott a befektetőknek. A 2019-es osztalékjavaslat ugyanis a 27 forintos várakozással szemben csak 20 forint lett, ami elég komoly érvágás a befektetőknek. A társaság emellett bejelentett egy 5,2 milliárd forintos részvény-visszavásárlási programot is. Az eredmények alapvetően nem lettek rosszak, de a Magyar Telekom elsősorban osztalékrészvény, ezért elég érzékenyen reagált.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben