A Fotex egy kiskaput kihasználva átvezeti részvényeit a luxemburgi börzére. A társaság ezzel a korábbiakhoz hasonlóan kevéssé kisbefektető-barát döntéseket hozott. A cég ugyanis európai részvénytársasággá alakult, s székhelyét elvitte Luxemburgba, a közgyűléseit is már jó ideje Budapesttől cirka 2000 km-re tartja. Így a kisrészvényesek nagyobb része, de
lehet, hogy az összes távol marad a közgyűléstől. A jelenlegi lépés pedig már csak az utolsó szög a koporsóban, legalábbis ami a kisrészvényeseket illeti. Ugyanis nem feltétlenül a luxemburgi tőzsdén való kereskedés fogja megkeseríteni az életüket, hanem az, hogy így még kevesebb információhoz fognak jutni az eddig sem túl transzparens céggel kapcsolatban. A helyzet különben faramuci, hiszen a részvények sokkal alacsonyabb áron forognak, mint az ingatlanvagyon értéke. Persze a kisrészvényesek ehhez a vagyonhoz nem férnek hozzá, így a nagyrészvényes számára olcsó a részvény, míg a kisrészvényes számára szinte bármilyen áron drágának tűnik - hívja fel a figyelmet az Erste.
Ugyanakkor a jelenlegi lépések olybá tűnnek az Erste szakértői számára, mintha a nagytulajdonos minél alacsonyabb áron, minél nagyobb részvénymennyiséget szeretne összegyűjteni. A múltban már többször előfordult, hogy az éppen aktuális piaci trendet meglovagolva föltornázták a részvényárat kellő magasságokba, miközben a cég transzparenciája hirtelen megnövekedett, s a cég is sokkal kommunikatívabb lett. Ez mindig azt sugallta, hogy a fő tulajdonos a cég értékesítésére játszik. Most is hasonló érzése van az Erste elemzőinek - áll a szerdai kitekintőben. Persze nem azonnal adnák el, hanem az elkövetkező években, miután a részvények már meglovagolták a piaci trendet. A cég vezetése is úgy gondolja tehát, hogy
itt a bika piac - teszik hozzá a brókercég szakértői.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt