Lehet sikeresen kereskedni a technikai elemzés alapjainak ismerete nélkül bármely piacon, s lehet folyamatosan veszteséges üzleteket is kötni úgy, hogy tisztában vagyunk az alapvető fogalmakkal és piaci folyamatokkal. Mint ahogy lehet sikeres használt autó kereskedő az, akinek egyszerűen jó az üzleti érzéke, s egy kicsit sem konyít az autókhoz, egy izzót nem képes kicserélni a saját kocsiján, s lehet sikertelen kereskedő az, aki egyébként kiváló autószerelő, s mindent tud az autók működéséről. S persze vannak olyanok, akik úgy sikeresek, hogy ismerik annak a dolognak a működését, amelyből meg kívánnak élni. Sorozatunkban elsősorban nekik kívánunk segítséget nyújtani.
Az elméleti részek tárgyalásánál igyekszünk a technikai elemzők nemzetközi szövetségének (IFTA) tematikájára alapozni, amelyet az okleveles technikai elemzői vizsgán számon kért tudásanyaghoz nyújtanak útmutatónak. A sorozat elején fontos hangsúlyozni, hogy a technikai elemzés ismerete mellet sem válik bárkiből gazdag ember egyik pillanatról a másikra a tőzsdén, a folyamatos, nyereséges üzletelés - legalábbis az itt ismertetett módszerek alapján - munkát és felkészülést igényel. Egy adott piaci szituációban eldönteni, hogy adni kell, vagy venni az adott terméket egy bizonyos árfolyamon rendszerint már késő, elhamarkodott, kapkodó döntésekhez vezet, s ez a tőzsdén súlyos összegekbe kerülhet.
A fáradtságos munka szerencsére mára hihetetlenül egyszerűbbé vált, köszönhetően az internetes kereskedési felületeknek, mint például az Alfatrader is. Ezek a rendszerek általában gyors, olcsó megbízható végrehajtást biztosítanak a piacon, ugyanakkor nélkülözik a hagyományos értelemben vett brókerek közreműködését, akik jó tanácsokkal láthatják el a kezdő tőzsdézőt.
Az olcsóság rendkívül fontos annak, akik nem évente egy-két alkalommal kíván csak tőzsdei ügyletet kötni, hiszen a brókeri díj költség, a kereskedés végső soron pedig egyszerű matematika, nyerj többet hosszú távon, mint amennyit veszítesz. Ha magasak a költségeid, romlanak a nyerési esélyeid. Ráadásul az Alfatrader beépített grafikonrajzoló programja minden eszközzel rendelkezik, ami ahhoz kell, hogy technikai alapon megalapozott döntéseket tudjon az ügyfél hozni. A legalapvetőbb eszközöktől, a trendvonalak, támasz és ellenállás szintek bejelölésének lehetőséén keresztül a számtalan oszcillátorig, mozgóátlagig minden megtalálható bennük, amire szükség van a kereskedéshez.
A tematika felépítése a következő:
- a technikai elemzés terminológiája
- a grafikon rajzolás módszerei
- ártrendek meghatározása, alakzatok felismerése
- célárfolyamok meghatározása
- technikai elemzés eszközeinek használata részvényekre, árupiaci termékekre, devizákra és opciókra.
A sorozat következő részében a technikai elemzés definíciójával foglalkozunk, s azzal, miben különbözik a fundamentális elemzéstől. A téma első ránézésre bár nem tűnik túl érdekesnek, mégis segít megérteni a technikai elemzés által sugallt egyik legfontosabb törvényszerűséget: nem a hírek csinálják asz árfolyamokat, hanem az árfolyamok a híreket.
A cikk saját szolgáltatás népszerűsítését szolgálja.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak