Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en elmondta, míg a hétfői, közel 3,5 százalékos emelkedéssel felülteljesítő volt a BUX index, a keddi 1,39 százalékos eséssel - amit a Mol vezetett -, inkább alulteljesítő. Európában inkább jó volt a hangulat, a német tőzsde közel 1 százalékot emelkedett, de volt másfél százalék pluszban is.
Kifejtette, a BUX index lényegében egész nap negatív tartományban volt, kora délután volt egy pillanat, amikor plusz 1 pontig tudott emelkedni, de utána megint esett. Megalakult az olasz kormány, nagyjából azt akarják tenni, amit ígértek, aminek nem örültek a piacok, a tízéves olasz államkötvény hozama megint elkezdett emelkedni - mondta.
A Mol 70 forinttal, 2,53 százalékkal, 2700 forintra gyengült, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 240 forinttal, 2,30 százalékkal, 10 210 forintra esett, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,24 százalékkal, 425 forintra erősödött, forgalma 360,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,20 százalékkal, 5465 forintra nőtt, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.
Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők