A tervezett 10 milliárd dolláros tőkebevonás a legnagyobb kínai részvénykibocsátás lehet az Alibaba Group Holding Ltd. négy évvel ezelőtti tőzsdére menetele óta.
A tervezett nagyságrend egyúttal azt is jelenti, hogy 2010-es alapítása után nyolc évvel már 70-100 milliárd dollár piaci tőkeértéket érhet el a Xiaomi. A cég piaci tőkeértéke a 2014-es befektetői tőkebevonáskor 45 milliárd dolláron állt.
Kapcsolódó
A Xiaomi 2017-ben 92,4 millió, az előző évinél 74,5 százalékkal több készülék értékesítésével az ötödik legnagyobb okostelefon-gyártó volt a világon az amerikai IDC piackutató vállalat adatai szerint. A világ okostelefon piaca tavaly 0,1 százalékkal csökkent.
A Xiaomi előtt a négy legnagyobb okostelefon-gyártó, a Samsung, az Apple, a Huawei és az OPPO sorrendben 1,9 százalékkal, 0,2 százalékkal, 9,9 százalékkal és 12,0 százalékkal növelte eladásait, miközben az összes többi gyártó eladásai 11,7 százalékkal csökkentek.
A Xiaomi tavaly 70 százalékkal 115 milliárd jüanra (18 milliárd dollár) növelte értékesítési árbevételét, működési eredménye pedig háromszorosára, 12 milliárd jüanra (1,9 milliárd dollár) emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket