A lefelé mutató kockázatok sokkal nagyobbak, mint az emelkedésben rejlő lehetőség azon a szinten, mint ahol most járunk - mondta David Kostin, a Goldman Sachs vezető stratégája egy telefonos interjúban a CNBC-nek a Marketwatch tudósítása szerint. A szakember szerint az elmúlt napokban tapasztalt rally nem jelenti azt, hogy szabad lenne az út az árfolyamok további emelkedése előtt a járvány miatt megtépázott tőzsdéken.
Az S&P 500-as részvényindex március 23-i mélypontja óta 11 nap leforgása alatt keddi csúcsáig 20 százalékkal emelkedett, majd innen kezdett el kissé korrigálni. A mostani, 2600 és 2700 pont közötti értékeknél Kostin szerint az a probléma, hogy elég sok olyan lefelé mutató kockázat van, ami a 200 pont közelébe viheti le az indexet, míg év végi céláruk nem magasabb a 3000 pontnál.
Kapcsolódó
Ez egy elég nagy sáv, azonban a szakértő emlékeztet arra, hogy rettenetesen sok a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy hogyan alakul majd a járvány lefolyása és milyen korlátozó intézkedések lesznek a jövőben is szükségesek, még azután is, hogy a mostani szigorúbbak feloldásra kerültek. Azt sem látni pontosan, hogy ennek milyen hatásai lesznek a gazdaságra.
Felhívta a figyelmet a túlzott optimizmus veszélyeire, s arra, hogyan viselkedett a piac a 2008-as válság idején. Akkor a Lehman Brothers összeomlását követő 2008 őszi időszakban hatalmas volt a volatilitás a piacon, nagy emelkedések szakították félbe a nagy zuhanásokat. Azonban a részvénypiac igazi mélypontját csak 2009 tavaszán érte el.
Február végén és március elején Kostin csapata még a nagy zuhanás előtt előrejelezte, hogy véget érhet az évek óta tartó bikapiac az amerikai és a világ többi nagy tőzsdéjén a koronavírus járvány hatásai miatt. Ráadásul a befektetési bak szakemberi arra is felhívták a figyelmet, hogy a járvány mellett problémát jelent, hogy az amerikai tőzsdei cégek saját-részvény vásárlásai idén jelentősen, akár 50 százalékkal is visszaeshetnek, márpedig ez az elmúlt 10 évben masszívan hozzájárult a tőzsdei emelkedéshez.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga