A részvénypiac forgalma 18,1 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: a nyitás után csendes volt a kereskedés a magyar tőzsdén, az árfolyamok felfelé indultak. Délelőtt azonban a svájci jegybank közölte, hogy eltörölte a svájci franknak az euróval szembeni árfolyamküszöbét.
A hírre nagyon jelentős devizapiaci mozgások indultak be. Itthon meredeken zuhanni kezdett a forint a svájci frankkal és az euróval, és kisebb mértékben a többi fontosabb devizával szemben, majd mindennek következményeként esni kezdett a tőzsde is - mondta Varjú.
A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy a kereskedés végére a fejlett piaci tőzsdék jelentősen erősödtek. A BUX azonban a régiós indexekkel együtt erősen gyengült, tehát ahol a svájcifrank-hitelezés még él, azokban az országokban megviselte a börzéket a svájci jegybank döntése.
A Mol árfolyama 350 forinttal, 3,11 százalékkal 10 895 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 121 forinttal, 3,36 százalékkal 3479 forintra zuhant, forgalmuk 14,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 2,37 százalékkal 330 forintra esett, forgalma 375,2 millió forint volt. A Richter-papírok a lejtmenetből gyakorlatilag kimaradtak, az árfolyam 1 forinttal 3395 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga