Hatalmas, 10-13 milliárd euró közötti tőkebevonásra készül az UniCredit-csoport, elsősorban részvénykibocsátással - értesült négy, az üggyel szorosabb kapcsolatban lévő forrástól a Reuters. A legnagyobb, az ECB által is a pénzügyi rendszer szempontjából kiemelt fontosságúnak ítélt bankja többek között így szeretné erősíteni tőkehelyzetét.
A hírügynökség egyik forrása szerint egy 10 milliárd euró feletti tőkebevonást már a szabályozó hatóságok is üdvözölnének, ugyanakkor ez ahhoz vezetne, hogy a mostani részvényesek nehezen tudnák megtartani jelenlegi részesedésüket. Másik forrásuk szerint Jean-Pierre Mustier, a bank vezérigazgatója 10 milliárd feletti tőkebevonásról tárgyalt, s a tranzakció értéke várhatóan eléri majd a 13 milliárd eurót.
Az UniCredit új vezérigazgatója a csoport tőkehelyzetének erősítése érdekében már eladott egy 30 százalékos részesedést a FinecoBank nevű online bankból, s folyamatosan tárgyal vagyonkezelő cége, a Pioneer Investments és a lengyel leányvállalata, a Bank Pekao eladásáról. Mustier céljai között elsődlegesnek a bank tőkehelyzetének megnyugtató szintre emelését nevezte.
A bank jelentése szerint az idei harmadik negyedévben a tőkemegfelelési mutatót 10,82 százalékra sikerült emelni, a félév végi 10,33 százalékról, nem kis részben az eszközeladásoknak köszönhetően. Ugyanakkor a bank tőketartalékai könnyen nagyobbat is eshetnek, mivel hatalmas, mintegy 51 milliárd eurós nem teljesítő hitelállományon ül, amelynek értékesítése jelentős veszteségeket okozhat, ez tudná ellensúlyozni a tervezett tőkeemelés - emlékeztet a hírügynökség.
A bank eközben három értékelhető ajánlatot is kapott a Pioneer Investmentsben meglévő részesedésére, ezek mindegyike 3 milliárd eurónál is többre értékeli azt. A hírek szerint a bank a tárgyalások utolsó körére csak két érdeklődőt fog meghívni, s az eladásról december 10-ig döntenek. A Pioneer a hatodik legnagyobb európai cégnek számít területén, az általa kezelt vagyon értéke eléri a 225 milliárd eurót.
Az Ansa olasz hírügynökség eközben reggel arról írt, hogy piaci források szerint felmerült az UniCredit és a francia Société Générale közötti fúzió lehetősége. Az UniCredit puszta piaci spekulációnak minősítette a híresztelést, amely emiatt szerintük kommentálásra sem érdemes. A pletyka alapját valószínűleg az is szolgáltathatta, hogy Mustier korábban a Société Générale befektetési banki részlegéért felelős vezetője volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben