A cég részvényének kibocsátási árfolyama 17 hongkongi dollár (1 HKD=34,93 forint) volt, a hétfői kereskedés két százalékos mínuszban indult, a cég papírjának az árfolyama 16 hongkongi dollárig csúszott le, majd a napot 16,80 dolláron zárta.
Az árfolyamcsökkenést a szakértők azzal magyarázták, hogy a Xiaomi a 17-22 hongkongi dolláros jegyzési ár alsó határán árazta be a kibocsátást, bevétele emiatt elmaradt a várttól, miközben tovább húzódik részvénykibocsátása a szárazföldi Kínában.
Kapcsolódó
A Xiaomi eredetileg 10 milliárd dollár értékben akart tőkét emelni egy hongkongi és egy kínai értékpapírpiaci kibocsátással, az utóbbi tervet azonban a kínai értékpapír felügyelettel kialakult vita miatt végül elhalasztották.
A gyenge bemutatkozás ellenére a Xiaomi részvénykibocsátása volt a legnagyobb a hongkongi börzén 2016 óta.
A 2010-ben alapított Xiaomi 2017-re már a világ negyedik legnagyobb okostelefon gyártójává nőtte ki magát. Tavaly a globális okostelefon forgalom kismértékű csökkenése ellenére is több mint megduplázta eladásait.
A Xiaomi a tavalyi évet 43,89 milliárd jüan (6,9 milliárd dollár, 1 jüan=41,43 forint) veszteséggel zárta, az egyszeri tételek nélkül azonban 5,36 milliárd jüan nyereséget ért el. A cég tavalyi bevétele 67 százalékkal, 114,6 milliárd jüanra (18 milliárd dollár) emelkedett.
A kép forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők