A BUX csökkenését az OTP visszaesésével magyarázta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. A bank részvényeinek árfolyama újra a 10 ezer forintos lélektani határ közelébe került.
A Mol ugyanakkor az olajár emelkedése miatt ismét erősödött - tette hozzá a szakértő, aki szerint a BÉT gyengélkedése nem egyedülálló. Míg kedden a nyugati tőzsdék a magyarnál jobban teljesítettek, szerdán az európai részvénypiacokat is inkább az iránykeresés jellemezte.
A Mol 5 forinttal, 0,31 százalékkal 1620 forintra erősödött, 927,2 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 2,01 százalékkal 10 250 forintra esett, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,27 százalékkal 365 forintra nőtt, forgalma 340,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,26 százalékkal 6840 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3386,09 ponton zárt szerdán, ez 4,08 pontos, 0,12 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Vegyes zárás a főbb európai piacokon
A londoni FTSE-100 mutató 0,42 százalékkal gyengült, miközben a frankfurti DAX-30 index 0,29 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,13 százalékkal erősödött keddi záróértékéhez képest - írta az MTI.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,20 százalékos emelkedéssel zárta a kereskedést.
Az európai tőzsdezáráskor, 17.30-kor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,81 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,55 százalék, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,13 százalék pluszban állt.
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,31 dollárral (3,23 százalékkal) 41,84 dollárra emelkedett. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta pedig 1,53 dollárral (3,97 százalékkal) 39,81 dollárra drágult.
Az arany ára unciánként 0,62 százalékkal (11,95 dollárral) 1978,15 dollárra nőtt.
Az euró 1,1837 dollárra gyengült a reggeli 1,1843 dollárról.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban