A vezető részvények jókora napon belüli elmozdulást produkáltak, a gyógyszergyártók árfolyama a délelőtt folyamán meredeken esett, majd délután ugyanilyen lendülettel fölfelé tartott. A reggel még 42 000 forint fölé is benéző Richtert délben 41 000 forint alatt is meg lehetett venni, a kereskedés végén pedig 0,5 százalékos mínuszban, 41 500 állt a jegyzés. Még nagyobb elmozdulások jellemezték a négymilliárd forint értéken gazdát cserélő Egist, a csütörtöki árfolyam közvetlen közelében nyitó és záró részvények napközben közel négy százalékos mínuszban is megfordultak. A gyógyszergyártó kurzusa 25 145 forinton állt a kereskedés végén. Eredményes napot tudhatnak maguk mögött a Mol és az OTP tulajdonosai, előbbi 1,8 százalékkal 20 100 forintra, utóbbi 1,3 százalékkal 7165 forintra drágult. A Magyar Telekom 1,6 százalékkal értékelődött le, a hetet 935 forinton búcsúztatta a távközlési papír. Nem szűkölködtek a jelentős elmozdulásokban a közepes kapitalizációjú részvények sem, az IEB például közel nyolc százalékkal 4230 forintra drágult, miközben a Graphisoft 3,7 az FHB 3,5 százalékkal lett értékesebb. A BorsodChem 2900 forintos záróára egy százalékos veszteséget jelentett, az Émász pedig 0,8 százalékkal értékelődött le.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!