A bukaresti értéktőzsdét (BVB) 2016 óta szigorúan figyelemmel kísérő adatszolgáltató már három évvel ezelőtt kilátásba helyezte a BVB felminősítését, de a román tőzsde akkor még nem teljesítette az ehhez szükséges valamennyi feltételt. Csütörtökön későn este közölték, hogy a BVB immár a likviditási követelményeknek is megfelel, így 2020 szeptemberétől előléptetik fejlődő másodlagos tőzsdei piaccá - adta hírül az MTI.
A BVB-n jegyzett vállalatok közül három kerül be az FTSE Global All Cap indexbe: a Romgaz román állami gázvállalat, Banca Transilvania román piacvezető bank, valamint a francia BRD Société Generale pénzintézet teljesíti az ehhez szükséges feltételeket.
Kapcsolódó
Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter történelmi jelentőségűnek nevezte a londoni piaci adatszolgáltató döntését és úgy vélte, hogy ezzel a lépéssel a BVB több esélyt kap arra, hogy finanszírozza a román gazdaságot.
Lucian Anghel, a BVB igazgatótanácsának elnöke szerint a felminősítésnek gazdasági szempontból olyan nagy jelentősége van, mint Románia EU-csatlakozásának. Úgy vélte, a bukaresti értéktőzsde bizonyította, hogy működőképes, és az új státus lehetőséget teremt, hogy tőkeerősebb befektetők is megjelenjenek a BVB-n. Hozzátette, hogy ezzel a részvények ára is emelkedhet, ami jelentősebb hasznot hoz a befektetőknek.
Leonardo Badea, a román pénzügyi felügyelet elnöke történelmi jelentőségűnek minősítette a döntést, amelynek köszönhetően a BVB újabb fontos befektetőket vonzhat a román tőkepiacra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben