Sikerült egyelőre átmenetinek bizonyult riadalmat keltenie tegnap Jante Yellen amerikai pénzügyminiszernek a tőzsdén, a volt Fed elnök ugyanis egy konferencián belengette annak lehetőségét, hogy egyszer majd emelkedni is fognak a kamatok az Egyesült Államokban. A jelenlegi helyzetben, amikor a részvényárfolyamok a világ legnagyobb tőzsdéjén rekordmagasságban vannak elsősorban a technológiai cégek papírjainak köszönhetően, ennyi is elég volt ahhoz, hogy beinduljon az esés. Igaz, ez egyelőre nem öltött drasztikus méreteket, a technológia részvényekkel teletömött Nasdaq Composite végül 1,7 százalékos csökkenéssel megúszta a napot, azonban az események jelzik, hogy a piac mennyire ki van hegyezve a témára.
Janet Yallen a The Atlantic magazin által szervezett eseményen konkrétan azt mondta, hogy idővel az amerikai kamatoknak emelkedniük kell, hogy meg lehessen előzni az amerikai gazdaság túlfűtöttségét. A megjegyzést a Biden-kormányzat új, 4 billió dolláros 10 éves infrastrukturális és jóléti programjának hatásaival kapcsolatban tette, s nem pedig a már elfogadott, a járvány utáni talpra állást szolgáló extra 1,9 billió dolláros csomaggal kapcsolatban. Megjegyezte, a túlhevülés veszélye még akkor is fennáll, ha a csomag nagysága az elköltésére szánt időt és az amerikai gazdaság méretét figyelembe véve nem igazán jelentős.
Eddig nem ezt mondták
Bár a kommentár elég ártatlannak tűnik első ránézésre, nem véletlen hogy a piac harapott rá. Az elmúlt időszakban élénk vita folyik a közgazdászok és befektetők körében arról, hogy a Biden-kormányzat élénkítő lépései párosulva a jól haladó oltási programmal és a gazdaság újranyitásával nem okoznak-e olyan erős inflációs nyomást a gazdaságban, amely nyomán a jegybank szerepét betöltő Fed a vártnál korábban kénytelen lenne a kamatok emeléséhez, a monetáris szigorítás eszközeihez nyúlni.
Ami meglepő lehetett az a kijelentés ellentétes üzenete a Fed és a Biden-kormányzat eddigi hozzáállásával - emlékeztet a Financial Times. Az eddigi hivatalos álláspont ugyanis az volt, hogy ha lesz is a fent említetthez hasonló inflációs nyomás az Egyesült Államokban, az csak átmeneti lesz. A másik meglepő fordulat, hogy a világ fejlett országaihoz méltóan az Egyesült Államokban eléggé odafigyelnek a monetáris politika függetlenségére, márpedig a kamatok nem a pénzügyminisztérium, hanem a jegybankok vadászterületét jelentik.
Yellen látván, hogy kijelentése milyen kavarodást okozott később korrigált, a Wall Street Journal egy délutáni rendezvényén már igyekezett hangsúlyozni, hogy ő nem javasolt vagy jelzett előre magasabb kamatszintet és nem lát inflációs veszélyt a láthatáron. Utalt arra, hogy volt Fed elnökként a lehető legtávolabb áll tőle, hogy megkérdőjelezze a Fed függetlenségét. A piaci kommentárok között azonban akadt olyan, amely szerint egyáltalán nem volt véletlen, egyszerűen tesztelni akarták a piacot, hogy hogyan reagálnának a magasabb kamatok kilátásaira. S ráadásul mivel Yellenről mindenki tudja, hogy tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét, ezt még viszonylag következmények nélkül is megtehette.
Pattanásig feszült a hangulat
A pénzügyminiszter megjegyzése nem csoda, hogy különösen a technológiai részvények piacán keltett nagyobb riadalmat. Ezek árazása ugyanis nagyon magas, viszont mivel növekedés orientált cégekről van szó, a mostani értékeltségükben nagy súllyal szerepelnek a jövőben megszerzendő, a mostaninál sokkal magasabb remélt bevételek. Ezek azonban ha az infláció emelkedik és a kamatszintek is, a jelenben sokkal kevesebbet érnek, mintha a kamatok nulla közelében maradnának egy inflációmentes környezetben. Így érthető, ha érzékenyen reagáltak a kamatokkal kapcsolatos kilátások változására.
A Bank of America legutóbbi, alapkezelők körében végzett felmérése szerint a befektetők jelenleg a legnagyobb piaci kockázatnak egy esetleges, a kötvénypiacon kialakuló eladási hullámot tartanak, második helyen viszont a vártnál nagyobb infláció szerepel. Mindezt úgy, hogy felülve az elmúlt egy év piaci trendjére nyakig ülnek technológiai részvényekben. Áprilisban körükben több, mint 10 százalékponttal nőtt azok aránya, akik a portfólióikban felülsúlyozzák a technológiai részvényeket, miközben már több mint egy éve úgy gondolják, hogy pont ez a pozícói az, amit a legtöbb piaci szereplő felvesz.
Ráadásul szintén a felmérés adatai szerint a befektetők többsége azt gondolja, hogy a részvénypiac egy ciklikus bikapiac késői fázisában van. Így nem csoda, ha folyamatosan nézik, mikor kell kiugrani az elmúlt egy évben rendkívül jól teljesítő technológiai részvényekből.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)