A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,52 pontos emelkedéssel, 68 855,17 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest minimálisan erősödött.

Elbizonytalanodott a nemzetközi befektetői hangulat, ezért mérsékelt csökkenés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken

az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Csütörtökön a BÉT részvényindexe, a BUX 180,81 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 68 854,65 ponton zárt.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is 18 ezer forintnál látható támasz és 18 350 forintnál ellenállási szint. Csütörtökön a bankpapír ára 45 forinttal, 0,25 százalékkal 18 285 forintra erősödött, forgalma 5,8 milliárd forintot tett ki.

A Mol magasabb kezdést követően csökkenéssel zárt, támasz továbbra is 3022 forintnál látható, ahol a 30 napos mozgóátlag húzódik. A részvény 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3030 forintra gyengült csütörtökön, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

A Richter jegyzése a 9420 forintos támasz felett kapaszkodott meg, ami továbbra is fontos szintet képez, míg ellenállás 9585 forintnál található. Csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9440 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom a kedvező eredmények hatására magasan nyitott, majd negatív korrekció indult; 972 forintnál húzódik ellenállás, 957 forintnál támasz. A részvény árfolyama 11 forinttal, 1,16 százalékkal 962 forintra nőtt, forgalma 1,0 milliárd forint volt csütörtökön.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!