Az AKKO Invest árbevétele közel a százszorosára ugrott tavalyihoz képest. Az emelkedés elsősorban a magyar ingatlanüzemeltetői és szolgáltatói piac szempontjából meghatározó NEO Property Services Zrt. február végi felvásárlásának köszönhető, ami a tavalyi után az idei első fél évben is rekord árbevételt, valamint eredményt ért el – közölte a tőzsde cég.
A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett társaság első féléves árbevétele 85 millió forintról 7,8 milliárd forintra, adózás előtti eredménye közel a húszszorosára, 438 millió forintra ugrott, míg teljes átfogó eredménye a tavalyi 5 millió forint veszteségről 324 millió forintos nyereségre emelkedett.
A menedzsment várakozása szerint tartható az az üzleti tervben megfogalmazott cél, amely szerint a társaság idei nyeresége meghaladja a 2020-as évét
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj