Miközben a tőzsdei bevezetés idején, 1994-ben a Richter árbevételének egyharmadát a magyar piac adta, ez idén egytizedre csökkent. Így a legnagyobb hazai gyártó a hatodik helyre csúszott vissza a magyar piacon, részesedése egyetlen év alatt 5,9-ről 5,2 százalékra zsugorodott. A Richter hazai forgalma az első félévben a tavalyihoz képest 11 százalékkal csökkent, a másodikban Bogsch még jelentősebb visszaesést vár: éves szinten a magyar eladásokat a tavalyinál 15-20 százalékkal becsüli kisebbre. A Richter 6 terméket vont ki a magyar piacról, évi 1 milliárd forintos forgalommal, miközben más, külföldi gyártók erőteljesen növelték jellemzően a 90-100 százalékos támogatottságú termékeik forgalmát.
A Richter nagyon jó első félévi számai ellenére Bogsch 2012 egészére nem változtatott év eleji előrejelzésén: eszerint euróban összességében stagnáló árbevételt vár (a magyar és amerikai piac visszaesése miatt), ugyanakkor az EU-15 a Grünenthal portfólió nélkül 5 százalékos árbevétel növekedésre, az új tagállamoknál pedig 0-5 százalékos bővülésre számít. A két éve vásárolt Grünenthal portfólió már az első félévben 20 millió euró forgalmat generált.
Kapcsolódó
A méhmióma kezelésére szolgáló Esmya Nagy-Brittaniában és Németországban a támogatotti körbe került, itt a második félévben várható a forgalom érdemi beindulása (a kifizetés zöme megtörtént, 60 millió svájci frank mérföldkőkifizetés maradt hátra). Ugyanakkor mérföldkő-bevételre is számíthat idén a Richter abban az esetben, ha az utolsó negyedévben a Forest az USA-ban beadja a Cariprazine törzskönyvi kérelmét.
Az orosz piacon - amely a teljes forgalom immár 31 százalékát adta az első félévben -, éves szinten 0-5 százalék közötti növekedésre számít rubelben a vezérigazgató (a második félévi bázis jóval magasabb, mint az első).
A Richter készpénz- és értékpapír-állománya az év eleji 130 milliárd forintról 110 milliárdra csökkent, a 12 milliárdos osztalék, 30 millió eurós Preglem kifizetés, illetve a 28 milliárd forintos nyereség és 50 millió eurós hitellehívás következtében.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van