A Munka törvénykönyve (Mt.) a csoportos létszámcsökkentés minősítését ahhoz köti, hogy miképp alakul a munkáltató által foglalkoztatottak átlagos statisztikai létszáma, s ehhez igazodóan mekkora munkavállalói létszámot kíván rendes felmondás útján leépíteni. A szabály szerint a létszámcsökkentéssel érintett munkavállalói létszámba nem számított be az öregségi nyugdíjra jogosult, vagy abban, illetve rokkantsági nyugdíjban részesülő, valamint a további munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállaló. Ha tehát a munkavállaló öregségi nyugdíjra való jogosultsága megállapítható volt, mert a szükséges szolgálati időt és a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy ténylegesen meg is állapították részére az öregségi nyugdíjat, továbbá az úgynevezett többes munkaviszonyban állt, vagyis a főfoglalkozású munkahelye mellett más munkáltatónál is munkaviszonyt létesített, ez utóbbi munkáltatónál a létszámba nem számított bele az érintett munkavállaló. Az új szabály szerint a létszámcsökkentéssel érintett munkavállalói létszámba nem számít bele azon munkavállaló, aki nyugdíjasnak minősül. Ez tehát a fentebb részletesen említettek szerint azt jelenti, hogy a 62. életévüket betöltött és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezők tartoznak ide, függetlenül attól, hogy számukra a nyugdíjat ténylegesen megállapították, illetve folyósítják, valamint az összes többi nyugdíjazási forma ide tartozik, ha a munkavállaló részére megállapították és folyósítják a nyugellátást. Lényegében véve tehát a nyugdíjas személyek a statisztikai létszám számításánál nem vehetők figyelembe. Az új szabályokat a törvénymódosítás hatálybalépését követően (2000. május 25.) meghozott csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó munkáltatói döntés tekintetében lehet alkalmazni. Korábbi szabály szerint nem járt végkielégítés a munkavállalónak, ha legkésőbb a munkaviszonya megszűnésének időpontjában nyugdíjra válik jogosulttá. Ez azt jelentette, hogy az öregségi nyugdíjra való jogosultság jogi állapota esetében bekövetkezett, vagy előrehozott (csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjban), rokkantsági nyugdíjban, vagy szolgálati nyugdíjban részesült, vagy részére korengedményes nyugdíjat állapítottak meg. Az új szabály egyértelművé teszi azt, hogy mikor nem jár végkielégítés a munkavállalónak. Akkor, ha legkésőbb a munkaviszony megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül. A végkielégítés mértéke attól függ, hogy hány évet töltött a munkáltatónál a munkavállaló munkaviszonyban. Ehhez képest legkisebb mértéke egyhavi, legmagasabb mértéke pedig 25 év esetén hathavi átlagkereset. A két szélsőérték között emelkedő sorrendben járnak végkielégítések. Az új szabály szerint a végkielégítésnek a törvényben meghatározott mértéke 3 havi átlagkereset összegével emelkedik, ha a munkavállaló munkaviszonya a munkáltató rendes felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése miatt szűnik meg az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző 5 éven belül. Az új szabály az öregségi nyugdíj jogosultján a 62. életévét betöltött és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkező személyt érti. Lényegében véve az 57-62 éves életkor betöltéséig terjedő ötéves időtartam alatti munkaviszony megszűnése esetén jár a háromhavi többlet-átlagkereset összege, míg korábban ez az időintervallum a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár előtti öv évet jelentette. Arra a munkavállalóra, aki a 62. életéve betöltését megelőzően öregségi nyugdíjban részesül vagy részére korkedvezményes öregségi nyugdíjat, vagy más öregségi nyugdíjjal egy tekintet alá eső nyugellátást állapítottak meg, a módosító jogszabály hatálybalépése előtt közölt munkaviszony (köztisztviselő, közalkalmazotti jogviszony) megszüntetésére irányuló jognyilatkozatot a végkielégítésre való jogosultság tekintetében a jognyilatkozat közlésekor hatályos jogot kell alkalmazni. KISS FERENC MUNKAJOGÁSZ