A kormány 650 millió forintos támogatást ad a beruházásnak, amelynek révén az infokommunikációs vállalat még több céget tud majd kiszolgálni.
Az ITSH a Deutsche Telekom-csoport tagja. A cég a magyarországi szolgáltató központok közül a legnagyobb, négy városban 4400 embernek ad munkát.
Az országban működő 90 szolgáltató központ (ssc) összesen 40 ezer magyar embernek ad munkát - sorolta a miniszter.
Chris Wilson, az ITSH ügyvezető igazgatója hangsúlyozta az oktatási rendszer jelentőségét, mint mondta, a diákokkal meg kell ismertetni a legújabb technológiákat, ezért is működnek együtt több oktatási intézménnyel. A cég már tíz éve működik Magyarországon
Az IT Services Hungary Kft. Magyarország legnagyobb infokommunikációs munkáltatója. A német Deutsche Telekom-csoport tulajdonában lévő, Magyarország négy városában - Budapesten, Debrecenben Szegeden és Pécsett - jelenlévő cég a magyar ICT-szektor egyik legdinamikusabban növekvő vállalkozása. A nyilvános adatbázis szerint a vállalat nettó árbevétele tavaly 50,08 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 44,57 milliárd forintról, adózott eredménye pedig a 2014-ben elért mintegy 867 millió forintról 2,26 milliárd forintra emelkedett egy év alatt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van