A Microsoft egy nyilvános blogbejegyzésben búcsúzott az 1995-ben debütáló, saját fejlesztésű Internet Explorertől, ami hosszú időn keresztül büszkélkedhetett a legtöbbek által használt internetböngésző címmel.
A cég közleményében hosszasan részletezi az IE történelmének jelentősebb mérföldköveit, például az Internet Explorer 62001-es megjelenését, amit az alkalmazás aranykorának neveznek. Ebben az időszakban a Microsoft a böngészőpiac 90 százalékát uralta, amire még a jelenlegi bajnok, a Google Chrome sem képes.
Távozik az IE, érkezik az utód
Az Explorert hivatalosan is leváltó, Microsoft Edge főigazgatója, Sean Lyndersay elmondta, hogy az elkövetkező néhány hónapban az Internet Explorert használókat egyre határozottabban az Edge használata felé irányítják majd. Bár az eszközükön továbbra is látni fogják az IE ikonját, azonban mikor rákattintanak, az elavult böngésző helyet, az utód, Edge fog megnyílni, amiben elérhető lesz az úgynevezett IE mód.
Az átirányítás részeként a felhasználók Edge-ben is elérik majd az Internet Explorerben beállított kedvenceiket, jelszavaikat és beállításaikat is.
Az Internet Explorer végleges eltávolítása lesz a folyamat utolsó lépése, ami egy későbbi Windows-frissítés során történik majd meg, ekkor az alkalmazás ikonja is eltűnik majd az összes felhasználó minden eszközéről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!