A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az országos Tudományos és Innovációs Park hálózat háromszintű hálózati struktúrája a következőképpen néz ki: első a Tudományos és Innovációs Park, második a Technológiai Park, míg harmadik az Ipari Park.
A szükséges jogszabályi hátteret március végéig kell megteremtenie az innovációért és technológiáért felelős miniszternek. Ennek a miniszternek a feladata az is, hogy - a nemzeti vagyon kezelésért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával - készítse elő a Tudományos és Innovációs Park hálózat tudományos és üzleti tervét, ugyan eddig az időpontig.
Kapcsolódó
A rendeletben a kormány felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy felügyelje a tudományos és üzleti terv végrehajtását, ideértve az abban javasolt infrastruktúra-fejlesztési beruházásokat is, továbbá - a pénzügyminiszter bevonásával - vizsgálja meg a költségvetési forrás biztosításának szükségességét a tudományos és üzleti terv megvalósításához. Az idei évre nézve ezt azonnal el kell végezni, míg a következő években az éves központi költségvetés tervezése során kell meghatározni a szükséges összeget.
Végül a kormány felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy gondoskodjon a Technológiai Parkok elbírálásához szükséges minősítési szempontrendszer kidolgozásáról.. Ennek a határideje is március 31.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram