A 39 éves férfi 2009 és 2015 között mintegy háromezer filmalkotást, több mint ezer zeneművet, valamit csaknem 450 védett szoftvert tett elérhetővé a honlapján, ezek letöltéséért a felhasználók havidíjat fizettek.
A vádlott azért, hogy őt ne lehessen összefüggésbe hozni a jogellenes cselekménnyel, több embert rávett arra, hogy a saját nevükben bankszámlát nyissanak, majd a számlanyitást követően a banki iratokat és a számlához hozzáférést biztosító bankkártyát adják át neki. A számlanyitásért a vádlott 5-10 ezer forint közötti összeget fizetett.
A felhasználóknak a weboldalon megadott bankszámlaszámokra kellett befizetniük a havidíjat, amely megfizetése után a honlapra feltöltött adattartalom egy hónapon keresztül letölthetővé vált.
A Fővárosi Főügyészség a férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó szerzői jogsértéssel vádolja.
A letöltés és az illegális fájlmegosztás nemcsak illegális, de veszélyes is, az év elején több mint 4000 felhasználó jelszavát és adatait szerezték meg illetéktelenek.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
