"Ellenzem bármely vállalat eleve kizárását. A biztonság garantálása érdekében azonban minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk". Hangsúlyozta, hogy teljes bizalmát élvezik az ügyben illetékes német biztonsági szervek. "Nagy baj lenne, ha nem így lenne" - mondta.
"Nem lehet előre kijelenteni, hogy valamely vállalat részvétele szóba sem jöhet. Ugyanígy nem lehet viszont szem elől téveszteni a dolog bizalmi vonatkozásait sem" - fejtette ki a kancellár arra a kérdésre, hogy helyezett-e Kína kilátásba retorziókat arra az esetre, ha kizárnák a Huaweit a mobil hálózati fejlesztésekből. "Semmilyen kínai állami szintű nyomásgyakorlásról beszámoló jelentés nem került elém".
A Huawei nem csak Németországban, de szerte Európában kivette már a részét a második, harmadik és negyedik generációs mobil hálózati infrastruktúra kiépítéséből. A német mobil távközlési cégek körében pedig ezzel kapcsolatban még semmilyen biztonsági gyanú nem merült fel. Nem árt fenntartásokkal kezelni a kínai cégek államilag szubvencionált dömpingáraira vonatkozó állításokat sem - tette hozzá.
Hangsúlyozta: miközben Európa az Ericsson és Nokia cégeknek köszönhetően két magas minőségű távközlési berendezéseket gyártó vállalattal is büszkélkedhet, a hálózati biztonság garantálásához mindenképpen szükség van a kínálat diverzifikálására.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt