A lap szerint a Google az Amazon olcsóbb és kevésbé szigorú verziójának próbálja beállítani magát a független árusok szemében, és elsősorban arra fókuszál, hogy az árusok oldalára terelje a vásárlókat, nem pedig a termékek saját verzióját kínálja, ahogy konkurense teszi - írta a Forbes a New York Times nyomán.
Tavaly a Google csökkentette az árusok díjait, és ingyenessé tette a termékek listázását. A Shopify-jal összefogva egyszerűsítette is a független, kicsi boltok termékeinek keresési eredmények közötti közzétételét, valamint a hirdetésvásárlás lehetőségét. Ám ez nem volt elég: miközben az Amazon harmadik félre építő piactere 295 milliárd dolláros forgalmat bonyolított 2020-ban, addig a Google körülbelül egymilliárdosat.
Az Amazon külön költségeire azonban a kereskedők gyakran panaszkodnak, erre még rájönnek a hirdetési díjak, valamint a nyomás, hogy költs még többet. Szintén az oldal hátránya, hogy nem teremt közvetlen kapcsolatot a kereskedő és vásárlói között.
A változások a Google-nél akkor kezdődtek, amikor szerződtették Bill Readyt, a PayPal korábbi vezetőjét.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre