A kormány és a magyar emberek közös erőfeszítésének köszönhetően a magyar gazdaság ma az Európai Unió egyik legdinamikusabban bővülő gazdasága: 2010-óta 30 százalékos növekedést sikerült elérni, idén, a második félévben 5,1 százalékkal nőtt a hazai bruttó termék, ami közel négyszerese az uniós átlagnak - sorolta Palkovics László, aki szerint a világban zajló technológiai kihívásokra Magyarország az innovációval tud válaszolni.
Zalaegerszegen 45 milliárd forint támogatással járműipari tesztpálya épül, amellyel a város bekapcsolódik a világban zajló 4. ipari forradalomba. A beruházás nemcsak a technológiai újításokat, fejlesztéseket hozza magával, hanem támogatja a közép- és felsőoktatási képzés korszerűsítését és segíti itt tartani a jól képzett munkaerőt - véli a miniszter.
Megkezdődött a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő gyorsforgalmi útszakaszok építése és készülnek a Zalaegerszeg Lendva vasútvonal helyreállítását tartalmazó tervek. Sármelléken közel 5 milliárd forintból valósul meg a pilótaképző központ, a Balaton fejlesztésére jutó 300 milliárd forint egy részéből a zalai partszakasz is megújul, a Mura-program keretében Nagykanizsán és környékén komplex turisztikai elképzelés valósul meg - mondta az MTI szerint Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre