A következő években nettó 826 milliárd forinttal járulhat hozzá a magyar gazdasághoz az 5G technológia – derül ki az Ericsson megrendelésére az Analysys Mason kutatócég által készített tanulmányból.
Az elemzés négy főbb területcsoportot azonosított, ahol az 5G felhasználása jelentős hasznokkal kecsegtet.
Kapcsolódó
Ezek közül Magyarországon az okos „vidék” a legjelentősebb, ahol 109,1 milliárd forintos befektetésből több mint ötszörös megtérüléssel 585,4 milliárd forintos hozzáadott érték realizálható.
Ez a hálózatba kapcsolt drónok és szenzorok nyomán megvalósuló precíziós mezőgazdaságból származik majd, illetve a kötött vezeték nélküli internethozzáférés (FWA) terjedéséből. Az 5G-s hálózatokra épülő FWA-kapcsolatok 134 millió eurónyi többletbevételhez juttathatják Magyarországot 2030-ig.
Egyes kutatások szerint a világ népességének nagyjából a fele nem rendelkezik stabil, megfelelő sebességű internetkapcsolattal, ami több százmillió – döntően vidéki régiókban élő - olyan háztartást feltételez, ahová vagy egyáltalán nem ér el a vezetékes infrastruktúra vagy a meglévő vezetékes hálózat elavult és méretgazdaságossági okokból nem, illetve nehézkesen fejleszthető.
Ezen a problémán is segíthet az 5G terjedése: a többszörösére bővülő kapacitás révén a szolgáltatók a modern vezetékes elérésekkel összemérhető vezeték nélküli kapcsolatot képesek nyújtani.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt