A rakparti üzletág teljes ellehetetlenítéséhez vezethet, hogy 2013. január 1-jével a fővárosi önkormányzat "ingyenes használatába" kerülnek a kerületi önkormányzatok budai és pesti alsó rakparton álló ingatlanjai és kikötő pontjai, valamint a nagy hajók fogadására alkalmas más − nem a rakparton fekvő − kikötőhelyek − állítják szakemberek. Úgy vélik, ez azt jelenti, hogy a kikötőstég nincs a kerületi önkormányzatok tulajdonában (a kikötőhely egy jogi fogalom, ami értékesíthető), vagyis a kőből épített rakpart Budapesté, a Duna mentén lévő kikötőhelyek a kiépült infrastruktúrával a kikötőtársaságoké. Ám magát a kikötés jogát, módját, a kikötő pontokat és a tarifát a főváros szabhatja meg. A változtatás a Budapesten működő összes hajózási társaságot kedvezőtlenül érintheti, sőt az amúgy is szegényebb cégeket ellehetetlenítheti. Az alapvető probléma a kikötő pontokhoz tartozó parti és vízi infrastruktúra minősége. A szakértők szerint a mólók és pontonok 95 százaléka a MÉH-telepre való, a parti részt pedig rendbe kellene tenni; újrakövezni, a környezetét modernizálni. Erre azonban a társaságoknak sem volt pénzük.

A kikötői szolgáltatás szállodahajóztatás szegmensének jövedelmezősége javult az utóbbi néhány évben, évi 250−350 millió forint nyereséget hoz, amin 2-3 nagyobb és 2-3 kisebb cég osztozott. Egy szállodahajó-kikötő éves költségvetése évi 5-7 millió forint.

A kis turistahajók helyzete a másik kérdés, 2012 januárjában majdnem három és félszeresére emelte a főváros a budapesti kikötők parthasználati díját. Egy 25−50 méteres kikötő telepítésére alkalmas hely évente 3 millió forint, erre jön még a mederhasználati díj és egyéb rezsik, tehát összesen 5 milliót kell fizetni, amihez hozzá kell számolni a hajó működtetési és fenntartási költségeit. Amennyiben a főváros a tarifákat tovább emeli, a vállalkozások tucatjait teheti tönkre.