A vizsgálatot a július 27-i, 5096-os (Ammán-Budapest) járata miatt indították, a fogyasztóvédelmi vizsgálat során a hatóság feladata feltárni, hogy a légitársaság megfelelően tájékoztatta-e az ügyfeleit és eleget tett-e a segítségnyújtási kötelezettségének.
Az Index.hu-nak nyilatkozó egyik utas azt mondta, a viharos időjárás miatt a gép Budapest helyett Pozsonyban szállt le, az utasoknak azt mondták, busszal szállítják át őket Budapestre, de ez végül nem történt meg, az utasoknak egyénileg kellett Budapestre utazniuk a szlovák fővárosból.
Kapcsolódó
A Miniszterelnökség közleményében hangsúlyozta, minden esetben szigorúan fellép az utasok megtévesztése, illetve a velük szemben tanúsított jogszerűtlen magatartással szemben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti