Rasim Ljajic szerb kereskedelmi miniszter weboldalán arról számolt be, hogy fogadta a Diksi, az egyik legnagyobb orosz kiskereskedelmi cég alelnökét és több más vezetőjét, akik zöldségek és gyümölcsök vásárlása iránt érdeklődtek. A Diksi vezetői tárgyalnak még a legnagyobb szerb zöldség- és gyümölcstermelőkkel, illetve exportálókkal, és ha megállapodás születik, akkor az első Oroszországba irányuló szállítmányok legkorábban a jövő héten útnak indulhatnak - közölte a szerb miniszter.
A Diksi a harmadik legnagyobb orosz kiskereskedelmi cég, több mint 2 ezer üzlete van országszerte.
Kapcsolódó
A szerb kereskedelmi miniszter korábban azt mondta, hogy Belgrád nem engedélyezi EU-termékek újracsomagolását és exportálását Oroszországba, mert az Szerbia saját üzletét rontaná.
A szerb kereskedelmi minisztérium a múlt héten koordinációs központot állított fel azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a szerb exportálóknak mezőgazdasági termékek kiviteléhez Oroszországba. A központ feladata ezen felül az is, hogy megakadályozza EU-termékek reexportját ( importált termékek továbbexportálása) Szerbián keresztül - közölte a Hina horvát hírügynökség.
Az Európai Bizottság egyik képviselője csütörtökön figyelmeztette Szerbiát, továbbá az EU-tagságra pályázó országokat, de összességében minden harmadik felet, hogy ne helyettesítsék saját termékeikkel a Moszkva által bevezetett mezőgazdasági embargó miatt az orosz piacról kiszoruló EU-termékeket.
Moszkva korábban úgy határozott, hogy augusztus 7-étől egy évre megtiltja az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából, Norvégiából származó gyümölcs, zöldség és egyéb élelmiszerek importját, Szerbia azonban nincs a listán, így egyike azoknak az országoknak, amelyek előnyhöz jutnak Oroszország mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekkel való ellátásában.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán