Nagy István véleménye szerint Magyarország előnyben van több más országgal szemben a hónapokkal ezelőtt meghirdetett keleti nyitás politikája miatt. Reményét fejezte ki, hogy a kialakulóban lévő kapcsolatok eredményt hoznak és enyhülhet a magyar piacra nehezedő nyomás.
Kifejtette: azokban az országokban, amelyek beszállíthatnak Oroszországba, vélhetően hiány keletkezik, tehát a magyar termékeknek ott helye van. Ilyen ország például Szerbia, ahol az államtitkár tájékoztatása szerint már folytak tárgyalások arról is, hogyan lehetne a meglévő mintegy 400 szerb-magyar vegyesvállalat számát emelni, hogy kellő volumenben lehessen megoldani a szállítási kérdéseket.
"A magyar kormánynak van egy felelőssége, az orosz piacnak pedig van egy ínsége, nekünk pedig van nagyon sok almánk, és sok olyan mezőgazdasági termékünk, amely piacot keres" - fejtette ki Nagy István. Hozzáfűzte, hogy más országok is keresik a lehetőségeket, és ha nem lépünk időben, akkor kialakulnak Oroszország felé más utak, például Törökországból vagy Kínából.
Az államtitkár megemlítette azt is, hogy a földművelésügyi tárca vezetője két-három héten belül Moszkvában tárgyal majd az orosz mezőgazdasági miniszterrel, hogy áttekintsék a kialakult helyzetet.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának