A pert nyolc kínai író az év elején kezdeményezte a vállalat ellen, mondván: műveik beleegyezésük nélkül váltak ingyen letölthetővé az Apple Store-on, a cég virtuális áruházán keresztül. A bíróság megalapozottnak találta a szerzők állítását, a kárpótlásként követelt 12 millió jüan (432 millió forint) helyett ugyanakkor csak 1,03 millió jüant (37 millió forint) ítélt nekik.

Az Apple írásos közleményében úgy fogalmazott: a vállalat nagyon komolyan veszi a szerzői jogok védelmét, és rendszeresen javítja szolgáltatásai minőségét a jogvédelem fokozása érdekében.

Az amerikai óriáscégnek ez a második pere Kínában az elmúlt két hónapban. Novemberben 520 ezer jüan (19 millió forint) megfizetésére kötelezte a bíróság, a Kínai Enciklopédiát illető szerzői jogok megsértése miatt.

A kelet-ázsiai ország internethasználóinak száma június végén meghaladta az 538 milliót. Az online társadalom növekedésével az elektronikus könyvek is egyre népszerűbbek. A hivatalos adatok szerint 2010-ben 121,2 millió ember olvasott e-könyvet, háromszor annyi, mint 2005-ben, számuk azóta az okostelefonok és táblagépek terjedésével csak tovább nőtt.