A lap szerint Obama korábban hiába akart magának iPhone-t, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) erre nem adott neki engedélyt, és még azért is harcolnia kellett, hogy egyáltalán lehessen mobilja. Végül egy BlackBerryt kapott, amit azóta sem cserélhetett le, egészen mostanáig.
Barack Obama nemrég Jimmy Fallon Tonight Show-jában volt vendég, ahol elárulta, hivatali idejének vége előtt egy évvel végre megszabadulhatott a régi BlackBerrytől, és kapott egy új okosmobilt. Hogy milyet, azt egyelőre nem lehet tudni, azt viszont igen, hogy azt csak komoly korlátozásokkal használhatja. Az amerikai elnök szerint biztonsági okokból nem hívhat vele senkit, nem küldhet üzenetet, nem hallgathat rajta zenét és nem is fotózhat vele. "Pont olyan, mint amilyet egy 3 éves gyereknek szokás adni" - fogalmazott Obama.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért