Jóllehet a bevétel nőtt, a vállalat a harmadik negyedévben 16,56 milliárd jüan (2,57 milliárd dollár) veszteséget könyvelt el. Az egyszeri tételeket nem számolva az egy amerikai letéti részvényre (ADS) jutó nyereség 14,66 jüan (2,28 dollár) volt.
A pekingi székhelyű, internet alapú szolgáltatások és termékek előállítására, valamint mesterséges intelligencia fejlesztésére szakosodott céget, amely a legnagyobb kínai keresőportál, a Baidu.com üzemeltetője is, gyakran emlegetik a kínai Google-ként. Részvényeit a New York-i Nasdaq elektronikus kereskedelmi rendszerben jegyzik.
A Baidu szerdán azt közölte, hogy 31,92 milliárd jüan (5,00 milliárd dollár) bevételt ért el a szeptember végével záródott három hónapban, 13 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, és valamivel nagyobb lett az elemzők 31,71 milliárdos várakozásánál.
A második negyedévben a vállalat 31,35 milliárd jüanos bevételről számolt be.
Szembetűnő növekedést ért el a vállalat mesterséges intelligenciára épülő, felhőszolgáltatásokat nyújtó ágazata, amely 73 százalékkal bővült éves összevetésben.
A Baidu, amely az Alibaba és a Tencent mellett a három legnagyobb kínai technológiai óriás egyike, arra számít, hogy az idei utolsó negyedévben a bevétele 31,0 milliárd jüan (4,81 milliárd dollár) és 34,0 milliárd jüan (5,27 milliárd dollár) között alakulhat.
A kínai hatóságok az utóbbi időben szigorú intézkedéseket alkalmaztak a korábban engedékeny szabályok között fejlődő technológiai vállalatokkal szemben. A szektorban működő vállalatok között mindeközben egyre éleződő verseny folyik a piaci térnyerésért. A Baidu idén egyebek mellett az alternatív energiával működő autók gyártásával foglalkozó ágazatban is megvetette a lábát, miután januárban bejelentette, hogy a Geely kínai autógyártóval elektromos autókat gyártó, közös céget hoz létre.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt