A szinte automatikus lépés ezúttal nem érinti a két legnagyobb olasz bankot, az UniCreditet és az Intesa SanPaolót (mindkettő jelen van Magyarországon, utóbbi a CIB tulajdonosaként), valamint a Mediobanca befektetési bankot és néhány kisebb pénzintézetet.
A hitelminősítő negatív kilátást tart fenn az egész olasz bankszektorra, értékelése szerint az ottani pénzintézetek erősen kockázatos környezetben működnek, a vártnál hosszabb és mélyebb recessziónak vannak kitéve. Az olasz GDP idén 1,9 százalékkal csökken az S&P szerint, ezzel az elmúlt hat évben reálértékben 9 százalékkal zsugorodik a gazdaság. Az egy főre jutó GDP a 2007-es szint alatt van - állapította meg az ügynökség, hozzátéve, hogy nem számítanak jelentős fordulatra 2014-ben sem.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak