Az első Playboyt a saját konyhájában szerkesztette. 1953 végén adták ki az akkor még ismeretlen Marilyn Monroe-val a címlapon. Később a Playboy lett a világ legnagyobb példányszámban eladott férfi magazinja, fénykorában havi 7 millió példányban kelt el - írta a portál.
Hefnernek (a képen jobbra) több házassága volt, 4 gyermeke született. Még idős korában is híres volt a villájában tartott fényűző partikról, és a nyuszis magazinban szereplő fiatal barátnőiről. Volt olyan, amikor három fiatal nővel élt együtt. Saját bevallása szerint legalább ezer nővel feküdt le élete során.
1985-ben volt egy kisebb stroke-ja. Felépülése után visszavonult a cégvezetéstől, a Playboy Enterprises-t lánya, Christie Hefner vezette. Az internet elterjedésével a Playboy egyre inkább elveszítette jelentőségét. 2015-ben úgy döntöttek, nem lesznek meztelen nők a lapban (aztán mégis lettek).
A cég a nyomtatott lap kiadása mellett foglalkozott kaszinók és éjszakai klubok üzemeltetésével, videók készítésével, és két tévécsatornát is vitt. A birodalom a lapkiadás mellett kozmetikumok és ruhaneműk gyártásával is foglalkozott, ami elsősorban a legendás Playboy-logo brandingjén alapult - írta az Index.
Legolvasottabb
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Gulyás bejelentette, nem egyben jön a 13. havi és a 14. havi nyugdíj részlete
Orbán Viktor 27 százalékos gázáremelésről beszélt a nyilvánosság előtt! Kiderítettük, minden megváltozik
Mindenki jobban jár, ha ma éjfélig megtankol
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Rákot okozhat a hajfesték? Aggasztó kutatási eredmények jöttek
Drágul a Spotify, ez fájni fog
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval