Kutatások szerint azok, akik hajfestéket használnak, többféle lebomlási termék jelenik meg a vérükben, mint azoknál, akik nem. Ugyan klinikai vizsgálatokkal ezt még nem bizonyították egyértelműen, hogy rákot okoz a hajfesték, több megfigyeléses tanulmány is talált összefüggést a használatuk és a rák kockázata között.
A Weborvos azt írja, a nők esetében a tartós vagy fél-tartós hajfestékek alkalmazása ritka használathoz képest 7 százalék, gyakori, azaz 35-89 alkalomnyi használat esetén akár 31 százalékos többletkockázatot is jelenthet a mellrák szempontjából.
A lap szerint bizonyos genetikai tényezők jelenlétében a húgyhólyagrák kockázata is magasabb lehet. Ugyan ezek az eredmények nem bizonyítanak ok-okozati kapcsolatot, ugyanakkor aggodalomra adhatnak okot.
A cikk arra is rámutat, hogy egy másik kutatás során 28 éven át 29 133 férfit vizsgáltak, az eredmények szerint pedig a hajfestéket használó férfiak körében nagyobb a prosztatarák kockázata, mint a nem használóknál. Ezt az összefüggést megerősítette egy kórházi eset-kontroll vizsgálat és egy fodrászokat vizsgáló tanulmány is.
A tartós hajfestékekben gyakran megtalálhatók aromás aminok, amelyek a szín bejutását segítik a hajszálba, azonban a DNS-hez is képesek kötődni, ami elméletileg daganatos elváltozásokhoz is vezethet. Bizonyos összetevők hormonhatást is kifejthetnek, ami hatással lehet a reprodukciós egészségre.
A lap szerint érdemes a PPD-t és más aromás aminokat tartalmazó termékeket kerülni, illetve előnyben részesíteni a növényi vagy természetes alapú festékeket, amelyek kevesebb vegyi anyagot tartalmaznak. Javasolják továbbá, hogy tartsunk hosszabb időközt a hajfestések között, az alkalmazás során pedig védjük a kezeket és a fejbőrt vazelinnel és kerüljük a más vegyi kezelésekkel való egyidejű használatot.
Eltűntek az orvosok, szájsebészet nélkül maradt Érd
Szakemberek szerint mára elinflálódott a történelmi orvosbéremelés, ezért nehéz az állami ellátásba visszacsábítani az orvosokat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Rákot okozhat a hajfesték? Aggasztó kutatási eredmények jöttek
Orbán Viktor 27 százalékos gázáremelésről beszélt a nyilvánosság előtt! Kiderítettük, minden megváltozik
Gulyás bejelentette, nem egyben jön a 13. havi és a 14. havi nyugdíj részlete
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Hihetetlen:most már tényleg megújulhat Budapest történelmi fürdője
Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap
Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés